Jókai utcai társasház
A társasház Debrecen óvárosi részének központjában a Jókai-Garai utca találkozásában épült. A lakások mindegyike DK-i, illetve DNY-i tájolású, ebből több sarki elrendezéssel, azaz a lehető legnagyobb benapozást tudja biztosítani. A belvárosban zártsorú beépítésnél ez rendkívül ritka elrendezést jelent. Cégünk 19 éves működése óta ez az első ilyen alkalom. A földszinten kapott helyet a 11 állásos teremgarázs, mely a Garai utca felől közelíthető meg. A gyalogos bejárat a nyugati kiskörút felől található. A felsőbb szinteken, szintenként 4-5 lakás, összesen 18 lakás kapott helyet, mindegyik lakás a környező utcákra nyitott. Mindegyik lakáshoz tartozik egy fedett loggia is. Belső lépcsőházi magból érhetőek el a lakások, melyben egy 8 személyes felvonó is helyet kapott. A homlokzaton egységes ritmusban készültek a nyílászárók. Az egységes ritmust visszahúzott, randomszerűen elhelyezett téglabetétek ellensúlyozzák.
Helység: Debrecen
Típus: Társasház
lépjünk kapcsolatba!
KERESSE ÜGYFÉLSZOLGÁLATUNKAT!Megbízóinkkal minden egyes pontot és részletet érintve, előre egyeztetjük a teljes folyamatot.