rólunk

Egy építkezés sokféle különböző szakterület, szakember összedolgozásával jön létre. Az építőiparban ezért a gyorsaság és a hatékonyság egyik kulcsa a jó kommunikáció. Rendkívül sok múlik a pontos és jól átadott információn, mert ezek nélkül nagyon könnyen félremehetnek a dolgok. És akkor jön a végeláthatatlan idegeskedés, szenvedés és csalódottság.

Több, mint 20 éves tapasztalat van már mögöttünk. Rájöttünk, hogy azzal teszünk a legtöbbet az ügyfelekért, ha a kulcsfontosságú kommunikációkban igyekszünk a lehető leghatékonyabbak lenni és segítségével összefogjuk a folyamatokat. Csapatunkkal már több, mint 170 köz-, lakó-, és műemlék épületet építettünk vagy újítottunk meg. Mindenhol a tiszta, nyílt és folyamatos kommunikáció garantálta a sikert. Ezáltal kerülhettük el az építkezéseken általánosan felmerülő problémák jelentős részét. Éppen ezért nálunk a kommunikáció olyan, mint a tervrajz, nincs nélküle építkezés.

Hogyan fogunk hozzá a munkához

Bár kivitelező cég vagyunk, munkánk messze meghaladja az építkezések fizikai feladatait. Sokkal több és komplexebb feladatot végzünk el az elvártnál. Mindezt azért, hogy ne csússzanak félre az építkezések. Ugyanis ilyenkor sok információ keletkezik, ami nagyon könnyen elsikkadhat, borítva ezzel az egész ütemezést, és persze a költségvetést.

  • Minden projektet azzal kezdünk, hogy összehívjuk az érintett döntéshozókat és összefésüljük az anyagokat az igényekkel. Ha kell, a nulláról átnézzük és véleményezzük a terveket, hogy csakis élhető és könnyen berendezhető otthonok szülessenek.
  • Kukába dobjuk a tervezői árbecsléseket, helyette mi magunk kalkulálunk tűpontos költségvetést. Megoldásokat is hozunk annak érdekében, hogy a földön maradjanak a költségek.
  • Projekt- és építésvezetőt állítunk minden építkezés élére, hogy mindig mindenről tudjunk. Összefogjuk és menedzseljük a különböző szakterületek munkáit, a megrendelők és kivitelezők feladatait.
  • Végig kézben tartjuk a folyamatokat a tervek kidolgozásától egészen a beköltözésig, sőt az azt követő garancia időszakban is.

Tudjuk, hogy munkánk nem csak téglák egymásra pakolását jelenti. A kezünk munkája valakinek az otthona, munkahelye lesz. A mi feladatunk, hogy olyan helyeket alkossunk, ahol a fontos dolgok történnek. Ahol az emberek jól érzik magukat és boldogan térnek oda vissza.

Sosem tévesztjük szem elől, hogy embereknek építünk. Ennek szellemében választottunk nevet is magunknak. Így lettünk Humán-Ép.

Alapértékeink kovácsolják össze csapatunkat

  • Együtt vagyunk erősek

A csapatunk legfontosabb tulajdonsága az együttműködésre való törekvés. Csak úgy tudjuk összefogni a szálakat, ha igazi csapatmunkát folytatunk az ügyfelekkel, külső résztvevőkkel, de házon belül a kollégákkal is. Egyeztetünk, szervezünk, újratervezünk, összedugjuk a fejünket, megoldásokat keresünk, értesítünk, megoldunk, ellenőrzünk, átadunk és átveszünk. Végül pedig mindig együtt örülünk.

  • Hozzáértéssel és felelősséggel dolgozunk

Minden projektet a legjobb tudásunk szerint, felelősséggel végzünk. Ha felmerül egy probléma, akkor azt azonnal ki is mondjuk és igyekszünk rögtön megoldást találni rá.

  • Mindent megteszünk a végső célért

Az agilis tenni akarás, a nemes célért való küzdés áldozatos munkával jár. Ha valaki látja a feladatai értelmét, akkor azt rajongással telve, pozitív hangulatban végzi. Figyelünk arra, hogy kollégáink egytől-egyig megtalálják a feladataikban azt a célt, amely motiválja őket.

A Humán-Ép és akik mögötte vannak

Büszkék vagyunk lelkes irodai kollégáinkra. Képzett pályázati előkészítőink és koordinátoraink fogadják a beérkező feladatokat és egyeztetik az igényeket. Precíz előkészítőink projektekké formálják az elképzeléseket, amit aztán a profi projektvezetőink magukhoz ragadnak és az átadásig el sem engednek. Munkájukat alapos pénzügyes kollégák és egy csupaszív irodavezető is segíti. A terepen pedig építésvezetőink megbízható, összeszokott alvállalkozói partnereket irányítanak a gördülékeny és lendületes kivitelezésért.

A Humán-Ép csapata

Minden pozitív visszajelzés egy újabb adag motiváció számunkra. Ha néha kuszának és lehetetlennek is tűnnek a dolgok, segítenek észben tartani, hogy a szerethető otthonokért teszünk minden nap.

Így dolgozunk mi

Pályázat <